Láncátadás a Szeged Első Lions Klubnál

A láncátadás különös rituálé a Lions kluboknál így nálunk is. Ilyenkor szokta értékelni hivatalosan is a leköszönő elnök az elmúlt év munkáját, melyet később a honlapunkon is megjelenít az elnöki beszámolók között.



Átveszi a láncot az új elnök aki már egy évig előtte alelnökként végezte munkáját a klub vezetőségében. A klub vezetősége 5 tagú tagja az elnök ,alelnök,titkár ,kincstárnok és még egy évig a leköszönt elnök, (past president) hogy rutinjával, kapcsolataival segítse az új elnök munkáját. A 2017-es láncátadó ünnepségen Dr. Bródy János adta át a láncot Kővári Árpád alelnöknek. Ami a 2017-es munkát illeti Dr. Bródy hagyományokhoz híven a kiemelkedően dolgozó tagokat ismerte el természetesen a klub tagság is elismerte elnöki munkáját, mely rendezvényekben talán a leggazdagabb elnöki év volt a klub történetében.


Kővári oroszlán nem tekinthető rutintalan elnöknek, hiszen a klub közel 17 éves történetében most fordult elő először, hogy egy ember második alkalommal tölti be ezt a megtisztelő, de munkával terhes tisztséget. Alelnöknek a klub Prónay Gyula eddigi titkárt választotta, aki majd 2018-ban fogja várhatóan átvenni a láncot. Prónay oroszlán noha átmenetileg , de a titkári funkciót is megtartotta, mely poszt betöltéséről a klub ősszel fog dönteni.



Kincstárnokként Nagy István oroszlán biztosítja a kontinuitást „őrizve a SZELC kincstár kulcsát”, akinek a munkájával a klub maradéktalanul elégedett volt. Kővári Árpád „székfoglaló” beszédében hitet tett a társadalmi kötelezettségvállalás erősítéséről ,melyet új akciókkal és új tagokkal kíván megerősíteni. Mindenkitől odaadó  munkát kért, tehetségéhez ,szorgalmához mért karitatív munkát. Nem kétséges, hogy a szervezésben ,csapatmunka összefogásban jártas(amúgy civilben sportvezető) ki fogja hozni a szervezetből a maximális munkát. Mi lehet ugyanis nagyobb öröm egy jótékonysági szervezetnek ,mint a gyengék és elesettek, fogyatékkal élők támogatása, életkörülményeiknek lehetőség szerinti javítása. Kívánunk neki, a vezetőségnek, és természetesen a klub tagoknak sikeres munkát!



 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés