Jótékonysági koncert a Szeged Első Lions Klub rendezésében 2018-ban is.

November a szegedi oroszlánok 17 éves hagyományainak megfelelően jótékonysági koncert a Szegedi Nemzeti Színházban. Így volt ez 26.-án is ahol a nagyérdeműt a méltán híres Budapest Bár zenekar és szólistái szórakoztatták. Az est nagysiker volt nem csak az együttes szempontjából akik kivívták a szegedi oroszlánok és vendégeik elismerését, hanem a klub életében is, hiszen ilyen sokan talán még sohasem voltak jótékonysági koncerten ,mert még a „kakasülő” is tömve volt jótékony nézőkkel.


A koncert előtt Prónay Gyula klubelnök méltatta a hagyományt és elnök elődeit, majd színpadra szólította Prof. Dr. Katona Mártát aki az SZTE Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke és átadta neki azt a „vaskos borítékot” mely az est jótékonysági kasszájába összegyűlt. A műsor fergeteges volt, Tóth Vera énekesnő különösen Cserháti Zsuzsa és Dés László számainak interpretálásával, hatalmas sikert aratott. Így volt ez Ferenczy György esetében is aki olyan „roma stílusban” adta elő énekeit ami még magukat a zenekar tagjait is meglepte. Nem is beszélve azokról a „szájherfli” betétekről amik igazán híressé tették Gyurit nem csak hazánkban hanem még Amerikában is. Behumi Dóra pedig nőiességével ,magabiztosságával úgy énekelte a számokat mint a legnagyobb profik.


Ugyanakkor fuvola betétjeivel igazolta ,hogy a hangszer avatott művésze és oktatója is. Kelemen András énekes olyan dalokat választott, amelyek átiratai egytől-egyig  a hazai könnyűzene 70 éves örökzöldjei. A zenekar pedig csodálatos volt ,minden stílusban otthon volt nem is beszélve arról, hogy a stílusokban mindég ott voltak a Budapest Bár stílusjegyei. A szegedi oroszlánok köszönik mindenkinek akik áldoztak arra, hogy jótékonyságukkal segítsék az arra rászorultakat,nem mellesleg meg jól is érezték magukat.


 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés