LIONS BÁL SZEGED 2015.

A szegedi oroszlánok szórakoztak, de adományoztak is február 14.-én szombat este a Szegedi Tudományegyetem  József Attila Tanulmányi és Információs Központ aulájában. A több mint 300 vendég kitett magáért a jótékonysági célok ismeretében, hiszen közel  két és fél millió forintot adományoztak annak a három szervezetnek akiket a SZELC korábban kiválasztott. Megtisztelte a bált jelenlétével sok fontos közméltóság is többek között a LIONS Klubok Szövetségének kormányzó asszonya Dr. Solymosiné dr. Kiss Ilona, a SZTE rektora Dr. Szabó Gábor akadémikus is. Részt vettek a támogatott szervezetek vezetői valamint a klub tagok családtagjai és vendégeik is.


A bálon a klub szellemiségébe beleillő  a “Virtuózok” tehetségkutató versenyen feltűnt fiatal szegedi művészpalánták adták a műsort hatalmas sikerrel.  Nemesi Pál a SZELC elnöke hangsúlyozta nagy örömmel és tisztelettel adja át a klub jószolgálati munkájával összegyűjtött adományokat a Korinta Alapítvány  Odú Fejlesztő Központjának , a Korábban Érkeztem Koraszülött Intenzív Osztály Alapítványának, és a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványnak akik egyenként  800  ezer forintos támogatásban részesültek.


A nagy  hagyományú   jótékonysági bálban a jól teljesítő Lions klub tagokat a kormányzó asszony elismerésben részesítette. Elismerést kapott a klub elnöke Nemesi Pál,a klub titkár Dr. Bródy János ,a klub kincstárnoka Nagy Attila és a szövetség szegedi past kormányzója Németh István. A fantasztikusan dekorált aulában azonban nem csak a külsőségek mutatkoztak meg, hanem azok az emberi értékek is melyeket a klub évek óta közvetít Szeged karitatív érzékű közösségének. A bál ma már közösségépítő,s bátran mondhatjuk, hogy a város legnagyobb ilyen típusú rendezvényévé  nőtte ki magát, köszönhető ez az önzetlenül támogató szervezeteknek is. A finom étkeket a Sport and Life parti szerviz készítette, a borokat a Pápai borház válogatta, a desszert finomságokat Gyuris László mestercukrász varázsolta,még a vacsora zenei kíséretét az igényes „DOCPIANO Band” a talpalávalót a fergeteges  „ÚTKÖZBAND” biztosította. Köszönjük Szeged,köszönjük Oroszlánok!




További fotók:

http://www.ffc.hu/galeria/2015/lions-bal-2015-riport-1

http://www.ffc.hu/galeria/2015/lions-bal-2015-riport-2

http://www.ffc.hu/galeria/2015/lions-bal-2015-riport-3-0

http://www.ffc.hu/galeria/2015/lions-b%C3%A1l-2015-m%C5%B1termi-3

http://www.ffc.hu/galeria/2015/lions-b%C3%A1l-2015-m%C5%B1termi-1

http://www.ffc.hu/galeria/2015/lions-b%C3%A1l-2015-m%C5%B1termi-2

https://szegedma.hu/hir/szeged/2015/02/a-jotekonysag-kerult-eloterbe-szombat-este-a-tik-ben-fotok.html

 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés