SZELC önzetlenül támogatja a szegedi kultúrát

Kissé szokatlan ámde nem idegen a szegedi oroszlánoktól, hogy jótékonysági tevékenységüket esetenként kiterjesztik a kultúra irányába is. Még Varga Endre professzor elnöksége alatt döntötte el a klub, hogy egy fiatal, tehetséges, szegedi operett szerzőt támogatják abbéli törekvéseiben, hogy bemutathassa első operettjét.


Az oroszlánok azt is megszervezték, hogy két testvérklubjuk a Szent-Györgyi Albert Rotary és a szegedi Soroptimist klubok is támogassák a színpadra állítást. A szavakat tettek követték és a Szegedi Nemzeti Színház közreműködésével az ősbemutatót nagy sikerrel rendezték meg 2015. január 03.-án. A történet a kiegyezés utáni bécsi arisztokrata körökben bonyolódik.


Az operettekre jellemző szerelmi történetet megfűszereztek egy vőlegényvadász anyával és leányaival, egy főherceggel és kissé ütődött, de szimpatikus fiával némi francia személyzettel és a folyamatosan lumpoló nemességgel. Tettek hozzá a vígjátéki szabályok szerint némi tévedést és félreértést ,de a végére minden kisimul és az igazi  szerelmesek egymásra találnak . A rendező Toronykőy Attila igazi bécsi hangulatot teremtett és jól használta ki a jórészt operista főszereplők énektudását. A Szegedi Nemzeti Színház zenekara kiegészülve a szegedi szimfonikusokkal, nagy rutinnal játszották el Molnár László karnagy irányításával a fiatal szerző néhol nem is egyszerű komponálását. Nos, a sikert nem csak a teltház biztosította, hanem a színpadra állítók és a szereplők elkötelezettsége is.



A közel 700 néző igazán jól szórakozott, s a jótékonysági klubok azzal támogatták a rendezvényt, hogy a jegyek nagy részét a klubok saját tagjaiknak és hozzátartozóiknak, barátaiknak értékesítették. Nemesi Pál SZELC elnöke, amikor felkonferálta az eseményt hitet tett amellett is, hogy az ilyen közösségeknek, mint a jótékonysági klubok az elesettek, gyengén látók támogatásán túl az értékeket is támogatniuk kell Szegeden. A fiatal szerző Iván Sára a végén nem csak virágcsokrokat, hanem igazi vastapsot is kapott a műértő közönségtől.

 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés