A Rotary-Lions tenisztornák különleges sport élményt nyújtanak a tagoknak!

Az évente ismétlődő tenisz tornákat  rotációs alapon a Szegedi Lions és Rotary klubok vagy a szabadkai Rotary klub szervezi. Az idén a szegedi Szentgyörgyi Albert Rotary klub volt soron. A klubjától versenyigazgatói, szervezési feladatokat Dervarics Attila kapott, akinek Lions oldali partnere Kővári Árpád volt. Ahogyan az már évek óta lenni szokott verőfényes ,igazi tenisz idő fogadta- Lakatos Jenő rotarysta által rendelkezésre bocsájtott a szegedi alsóvárosi teniszpályákon a versenyre nevezőket.


Az eddigi lebonyolítási szisztémát megváltoztatva - remélhetőleg csak kísérleti jelleggel- a versenyt két csoportban bonyolították le. Az 1953-ban és utána születettek alkották a”fiatalok” csoportját és az 53 előtt születettek a”öregek” csoportját. A férfi párosok összesorsolása után 4 pályán kezdték meg játékukat az amatőr sportolók. Jó hangulatot a klub tagok egymásnak szurkolását néha apróbb „zrikálását”, tapasztalhattak a kilátogató, most sajnos nem túl nagy létszámú családtagok. Tényleg így volt ,a versenyt komolyan véve, minden egyes labdáért megküzdő sportolók élmény számba menő labdamenetekkel kápráztatták el szurkolóikat. A fáradságos nap vége felé megszületett az eredmény is. Sajnos az „A” kategóriás „öregebb” csoportban nem szereztek babért a SZELC versenyzői, viszont a „B” vagyis a fiatalabb csoportban minden helyezett párosban ott voltak az oroszlánok.



Eredmények:



"A" kategória


"B" kategória

I. helyezett

Joó Sándor Rotary


Tamás Zoltán Rotary


Radulovic Misa Rotary


Nemesi Pál Lions





II. helyezett

Szabó József Rotary


Háló Pál Lions


Radulovic Dorde Rotary


Prónai Gyula Lions





III. helyezett

Kecskeméti Ferenc Rotary


Novák Gyula Lions


Radulovics Sima Rotary


Stefevic Arsen Rotary



Versenyvégén a klub tagok és családtagok finom halászlé és sült halak elfogyasztásával(melyet megint csak a SzegedFish Kft. vezetőinek Sztanó Jánosnak és Lódi Györgynek köszönhettünk) némi fröccs és sör elfogyasztása mellett újra hitet tettek , hogy a versenyt folytatni kell! Jövő évben a szabadkai rotarysták a szervezők, s már alig várjuk, hogy újra összemérhessük erejűnket

.

További képek itt tekinthetők meg:

https://picasaweb.google.com/105301676049749871755/RotaryLions2014?authuser=0&authkey=Gv1sRgCO-dtMGrv-njwQE&feat=directlink

 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés