SZELC jól teljesített az ADVENTI gyűjtésben

A Szeged Első Lions Club/SZELC/ második alkalommal gyűjt a szegedi adventi vásáron, a Széchenyi téren.

A klub tagjai azt vállalták, hogy decemberben 12 alkalommal a szegedi Koraszülött Mentő Alapítvánnyal közösen egy új mentő kocsira gyűjtenek. Természetesen az Advent hangulatának megfelelően forralt borral és pogácsával várták az adakozókat. Minden egyes adományozó vendéget megkínáltak finomságokkal, s nem mulasztották el egyszer sem azt, hogy megmutassák az adományozóknak azt a kiszuperált mentőautót, amit le szeretnének cserélni. Az alapítvány önkénteseivel együtt dolgoztak az oroszlánok, s a Lions önkéntesekkel közösen a legádázabb időjárás ellenére is kitartottak. A péntek, szombat, vasárnapi szolgálatok jó hangulatban teltek el, s biztatták egymást is az oroszlánok a perselyes adományozásra.



A klub tagjai közül ki kell emelni név szerint azokat, akik személyesen az építésben, bontásban is részt vettek az adományozáson túl, de meg kell említenünk azokat is, akik felszerelést, alapanyagot biztosítottak az akcióhoz.



Így az akcióban részt vettek mellett Gellért Ákosnak, Nagy Sándornak, Nagy Istvánnak, Kővári Árpádnak, Gyuris Lászlónak, valamint Nagy Attilának mondott külön is köszönetet Nemesi Pál a SZELC elnöke és Szeri István a program felelőse.



A Lions klub tagjai az alapítvány önkénteseivel több, mint 600 ezer forintot gyűjtöttek melyből az oroszlánok gyűjtési része megközelítette a 300 ezer forintot. Az új mentőautó beszerzési ára azonban több mint 10 millió forint felszereléssel együtt ezért még nagyon sok gyűjtést kell rendezni ahhoz, hogy a cél teljesülhessen.
Prof. Pintér Sándor az alapítvány elnöke már a helyszínen is köszönetet mondott a SZELC tagjainak a kitartó munkáért.




Köszönet illeti az eredményes gyűjtés infrastruktúráját és helyét biztosító Városkép Kft.-t és a Tisza Reklám Kft.-t is.

A legfontosabb persze most is az volt, miszerint a szegedi oroszlánok ismét bizonyították, hogy társadalmi kötelezettség vállalást csak erős empátiával érdemes teljesíteni.

 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés