A Karácsony még inkább megdobogtatja az adománygyűjtők szívét

A szegedi Lions tagok gyűjtöttek a koraszülött mentősöknek a karácsonyi vásárban.


A Szeged Első Lions Klub/SZELC/tagjai újra gyűjtöttek karitatív kasszájukba. Hagyományosan  korábban CORA áruházként működő szupermarketben tették ezt meg, most azonban gondoltak egy bátrat és kimentek egy pavilonba az alapítvány dolgozóival közösen a szegedi Karácsonyi Vásárba. Mind a területet,mind pedig a pavilont költségmentesen kapta a klub



a Városkép  és a Tisza Expo társaságoktól. A SZELC ezúton is köszöni,mint ahogy köszönet Gellért Ákos úrnak is aki borforralókat és a forralt borhoz szükséges alapanyagot biztosította az akcióhoz. A klub négy hétvégén teljesített szolgálatot a mentőalapítvány önkénteseivel, középiskolás és egyetemista aktivistákkal kiegészítve. Az adománygyűjtés egyértelmű célja az volt, hogy a Szegedi Koraszülött Mentőszolgálat alapítvány tevékenységét segítsék adománygyűjtésükkel. Az akció nagyon jól sikerült,azon túl is, hogy a kasszába több mint félmillió forint került az adományozók jóvoltából, az önkéntesek, klubtagok,s adományozók mély barátságot kötöttek, s bizonyították azt, hogy Szegeden nagyon sokan érzékenyek a társadalom problémáinak megoldásaira önkéntes munkájukkal és adományaikkal.



Köszönet érte mindenkinek aki az akcióban részt vett.

 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés