Szegedi Lions Klub az országos LIONS-DAY rendezvényén

Az országos Lions napot Budapesten pontosabban a Vörösmarty téren és környékén tartották a LIONS országos Kormányzóság és az ország több mint 40 klubja. A több ezres résztvevő újra hitet tett felvonulásával és a helyi színpadon rendezett programjaival, hogy érzékenyek a társadalom egyes problémáinak megoldása iránt.


A rendezvény bevételét(az adományokat) a daganatos gyermekek gyógyítására fordították. A beszédek elhangzása után a szokásos felvonulás következett egy előre kijelölt útvonalon, ahová a nézelődők,s a lakosság szép számban csatlakoztak. Táncosok és rezesbanda vezette fel a felvonulókat, ami önmagában is nagy látványosság volt.


Szeged Első Lions Klub küldöttségét Háló Pál úr a klub elnöke vezette, aki együttesével a zenei programokon is részt vett. Egész nap műsorral és különböző játékokkal kedveskedtek a rendezők az adományokat nyújtó látogatóknak.


 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés