Megnyitotta kapuit a szeretetsátor

Délmagyar 2008.12.08

Szeged - A diabéteszes gyerekek töltötték meg szeretettel idén először a Délmagyarország, a Szeged Első Lions Club, az önkormányzat és a Rádió 88 által közösen felállított szeretetsátrat. Az első napon lapunk hívott vendégeket: a diabéteszes gyerekeknek adtunk ebédet. A Dugonics téri szeretetsátorban két hétig minden délben vendégség lesz. Megnyitotta kapuit szombaton a Dugonics téren felállított szeretetsátor. Idén először lapunk hívott vendégeket: a Délmagyarország a diabéteszes gyerekeket látta vendégül. A csillogó szemű kisfiúk és kislányok jól érezték magukat. A nekik készített speciális ebéd után minden gyermek ajándékot kapott a Mikulástól. A katicabogárra emlékeztető labda volt a legnépszerűbb. – Azért ezt a labdát választottam, mert szép piros – árulta el Bárkányi Brigitta, aki már-már táncra perdült a zenés műsor közben. Az ujjaival mutatta, hogy már hároméves. Testvére, a két évvel idősebb Róbert szintén labdát választott: kéket, vagyis fiúsat.

– Ezek a gyerekek nem betegek, de teljesen más életformát kell folytatniuk, mint a többieknek. Nem lehet meggyógyítani őket, de megfelelő életminőséget tudunk biztosítani nekik – magyarázta dr. Tatár Emese, a diabéteszes gyerekeket támogató egyesület helyettes vezetője. Hozzátette: a régióban 120 gyermeket gondoznak szülők, orvosok és szakdolgozók segítségével. A diabéteszes gyerekeknek speciális ebédet kínált lapunk: a rizslevest natúrszelet, párolt zöldség és sós vízben főtt krumpli követte. A finom falatokat ásványvízzel, gyümölcslével és forró teával öblíthették le vendégeink. A jó ebédhez zenés műsor dukált: Szabó Norbert énekes és két krampusza, Patrik és Rajmund vidám hangulatot varázsolt a szeretetsátorba. A gyerekek együtt tapsoltak és énekeltek velük.



Mindenki kapott ajándékot a nagyszakállútól: a katicabogaras labda volt a legnépszerűbb.
Fotó: Segesvári Csaba

Ebéd után benézett hozzánk a Mikulás: pöttyös labdákat és társasjátékokat adott minden gyereknek. A szülők pedig egy Délmagyarország ajándékcsomagot vihettek haza, amiben a szakácskönyvünk mellett DVD is helyet kapott. – Jól érezzük magunkat, nagyon kedves gesztus a vendéglátás. Fontos a gyerekeknek, hogy érezzék: közösséghez tartoznak. Ezért is hasznosak az ilyen rendezvények – mondta Csák Lászlóné, aki a 13 éves Miksát kísérte el a szeretetsátorba.

A nyitónapon a Szeged Első Lions Club soros elnöke, Heizler Tamás is részt vett. Elmondta: a klub elsősorban olyan gyermekeket támogat, akik valóban rászorulnak a segítségre. – A szeretetsátor ráirányítja a figyelmet arra, hogy a karitatív szerepvállalás közös feladatunk. Szeretnénk, ha minél többen segítenének a rászorulóknak. Mi évente körülbelül 10 millió forintot fordítunk mások megsegítésére: ezt az összeget szegedi vállalatok, vállalkozások, magánemberek és a klubtagok biztosítják – magyarázta Heizler Tamás.

A Lions Club karitatív ifjúsági társasága, a LEO képviselői is meglepték a diabéteszes gyerekeket. Biacsi Orsolya elnök speciális, számukra elkészített társasjátékokat ajándékozott lapunk vendégeinek.

 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés