Gitárt ragadott a házigazda is a szeretetsátorban

Szeged - Karácsonyi dallamok és könnyűzenei klasszikusok zengték be szombat délben a Dugonics téren, a Délmagyarország, a Szeged Első Lions Club, a Rádió 88 és a város támogatásával felállított szeretetsátrat. A Peter & Pan zenekar tette meghitté a szegedi Vakok Otthonából érkező látogatók ebédjét. Az otthon lakóit a Szeged Első Lions Club vendégelte meg. Heizler Tamás, a klub elnöke elmondta: tradíciójuk része, hogy segítsék a vakok otthonát. Gyümölcsöktől roskadozó ajándékcsomagokkal és egy 200 ezer forintos adománnyal tették szebbé védenceik karácsonyát. A programon részt vett Kővári Árpád, a Szeged Első Lions Club alelnöke, a Tisza Volán SC ügyvezető elnöke, Németh István, az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a klub alapító tagja és Baross Gábor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója, a klub tagja.



Az otthon lakóit a Szeged Első Lions Club vendégelte meg.
Fotó: Frank Yvette

A karácsonyi készülődés jegyében életre hívott szeretetsátor a hét végén egy szépen feldíszített fenyőfával gazdagodott. – Az otthon lakói mindig nagyon örülnek, ha kimozdulhatnak a hétköznapi rutinból, a négy fal közül – mondta Ördög Józsefné, a szegedi Vakok Otthonának intézményvezető főnővére. A finom ebéd után Heizler Tamás is gitárt ragadott, és búcsúzóul elénekelte Máté Péter Azért vannak a jó barátok című slágerét. Közönsége vele együtt énekelt, tapsolt.

 


Hírek

Kapcsolat

Név: Dr. Szeri István (alapító elnök)

Telefonszám: 06-70-984-80-00

E-mail: szeri@tiszanet.hu

Rajzpályázat Adatkezelés