Lions: A hétvégén rendezték meg a bálak bálját
2009-ben ismét három kiemelten közhasznú alapítványt támogat 1-1 millió forinttal a Szeged Első Lions Club az egyetemmel közösen megrendezett Lions bál bevételéből. Szeged egyik legnívosabb estélyére immár 5. alkalommal került sor a TIK-ben.
Idén már ötödik alkalommal rendezte meg a Szeged Első Lions Club a Szegedi Tudományegyetemmel karöltve hagyományos jótékonysági bálját. A korábbi évekhez hasonlóan a mostani közös jótékonysági bál helyszínéül is az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központja szolgált. Az egyik legrangosabb társasági eseményre ennek megfelelően rekord számú, több mint 350 bálozó érkezett a jótékonykodás jegyében.
Az idei bálra a belépőjegy ára 50.000 Ft volt, azonban ez az összeg 2 fő belépésére jogosított. Ahogyan korábban mindig, ez az összeg ismét teljes egészében a rászorulókat segíti majd. A Szeged Első Lions Club a 2009-es bál bevételéből, az alábbi alapítványokat és tevékenységeket támogatja egyenként 1-1 millió forinttal:
1. Ágota alapítvány Foglalkoztató és Játszóház
2. "Értünk" Szegedi Csecsemőotthoni Alapítvány
3. Felhő utcai Altorjay Alapítvány a sérült gyermekek gondozásáért
Már kívülről látni lehetett, hogy a TIK-ben valami különleges eseményre készülnek, hiszen a díszmegvilágítás a minden napos gyakorlattal ellentétben, jelentősen eltért a megszokottól. Akik jegyet váltottak Szeged legimpozánsabb báljára, a félboltíves bejáratot követően, rögtön a nemes oroszlánok egy fehér példányával találhatta szembe magát. Természetesen a roppant szobor csak szelíden köszöntötte az érkező vendégeket.
Az oroszlán mellett, szintén hagyományos módon a klub jelenlegi elnöke Heizler Tamás, valamint Dr. Szabó Gábor rektor fogadta a vendégeket. A megnyitó és a köszöntők után következhetett az est egyik fénypontja, a számos menüt tartalmazó kifogástalan vacsora. Az est vendégei ezúttal is 3 különböző étterem finomabbnál-finomabb ételkölteményei közül válogathattak, melyet a végén az egyedi sütemény különlegességek koronáztak meg. A programok közül a borkóstolónak, a művészeti kiállításnak, valamint a Casino-nak is óriási sikere volt. A leginkább talán a jegy ellenében kapott zsetonok eljátszása jelentette a legjobb szórakozást, de szintén nagy sikere volt a hagyományos jövendőmondó szolgáltatásnak, a Jósdának is.
A füstölögni vágyóknak ismételten a szivarszoba és a koktélbár jelenthetett felüdülést. A bál jó hangulatáról és a talpalávalóról a Stand Up zenekar gondoskodott, majd roskatag svédasztal várta a vendégeket. Az eseményen számos ismert vállalkozó, politikus, vállalatvezető, orvos, tanár vett részt, akik a báli hangulat mellett fontosnak tartották a rászorulók és a jó ügy támogatását.